Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

II. Civil Véradás

 

A Kormánytisztviselői Véradó Hét programjának keretében 2020. április 23.-án került sor Egerben a II. Civil Véradásra, melyet a Heves Megyei Civil Információs Centrum munkatársai az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen tartottak meg. A rendezvény sikerességét jelzi, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet ellenére is 58 jelentkező kívánt vért adni.

A véradás során szervezetünk munkatársai külön figyelmet fordítottak arra, hogy a megváltozott, szigorúbb előírásokat is betartsák. Ügyeltünk arra, hogy a véradó helységben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre, a véradók közötti távolság megfelelő legyen, egyaránt a belső térben és kívül, a helység előtt várakozók esetében is. A részvevők között maszkokat osztottunk szét, melyeket az OVSZ bocsátott rendelkezésünkre, felhívtuk a figyelmet a kézfertőtlenítő használatára, valamint előzetes lázméréssel segítettük az orvosok és ápolók munkáját.

A véradásra jelentkezők részére több alkalommal kínáltunk ásványvizet és édességeket, hogy állapotuk megfelelő legyen a véradáshoz, valamint megkönnyítsük számukra a várakozás perceit. Rendkívül pozitív tapasztalat, hogy a véradás kellemes, barátságos hangulatban zajlott le. Előzetesen, az OVSZ munkatársaival történt egyeztetés alapján, 20 - 25 fő részvételére számítottunk a véradáson, ehhez képest a megjelent 58 jelentkezőnek köszönhetően rendezvényünk jelentősen túlteljesítette a tervezett létszámot.

Éppen ezért köszönet illeti a véradáson dolgozó orvosokat és ápolókat, akik vállalták, hogy mindenki sorra kerüljön, aki megjelent. Kemény és áldozatos munkájukat megköszönve a rendezvény végén elismerő oklevelet adtunk át részükre. Természetesen a véradókról sem feledkeztünk meg. A szokásos vásárlási utalvány, nápolyi és ásványvíz mellett, minden részvevőnek az eseményre kiállított emléklapot, ill. golyóstollat adtunk át.

Köszönjük minden kedves résztvevőnek, közülük is kiemelve a Heves Megyei Kormányhivatal számos munkatársának, hogy eljöttek az általunk szervezett véradásra, hozzájárulva ezzel embertársaink életének megmentéséhez.

© 2023 Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ