Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Civil látogatás Erdélyben

kezdi 00A koronavírus járvány nagy hatással volt az elmúlt években életünkre. Mindenki számára megnehezítette a kapcsolattartást, de a külföldre tett utazásokat - legyen szó akár magán vagy szakmai útról - teljesen ellehetetlenítette. Ezért volt nagy öröm számunkra, hogy idén júliusban végre eljutottunk külhoni magyar partnereinkhez, betekintést nyertünk a szervezetek mindennapi működésébe. Látogatásunk során 4 kézdivásárhelyi és környékén működő szervezetet kerestünk fel személyesen, valamint a szervezeteket összefogó kerekasztal beszélgetésen is részt vettünk. 

Július 18-án először partnerünkhöz, a Zöld Nap Egyesülethez látogattunk el, ahol Ráduly Attila, a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) elnöke, valamint Márton Fanni-Bíborka, a Zöld Nap Egyesület tagja fogadott bennünket. Látogatásunk programját előzetesen is egyeztettük velük, de vállalták, hogy Erdélyben való tartózkodásunk során elkalauzolnak bennüket Kézdivásárhelyen, ill. a környező településeken, amit ezúton is köszönünk.


Még ugyanazon napon, délelőtt a Heves Megyei Civil Központ szakmai vezetője, Jordán Péter a kézdivásárhelyi Profi Rádió délelőtti műsorában adott interjút Kelemen Gábor műsorvezetőnek. A téma a magyarországi civil, valamint külhoni támogatások, ill. a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai voltak. A közel egy órás interjú során külön kiemelésre kerültek a konzorciumban megvalósításra kerülő pályázatok, ill. a magyarországi szervezetekkel partneri együttműködések kialakítása.


kezdi 02

Délután először a Kicsid Gábor Sportcsarnokba látogattunk el, ahol Kocsis Zoltán, a Sportiroda vezetője fogadott bennünket. Beszélgetésünk során szóba kerültek a helyi sport és szabadidős egyesületek széleskörű tevékenysége, de betekintést nyertünk abba is, hogyan vonják be a fiatalokat a civil életbe, milyen módszerekkel igyekeznek biztosítani az utánpótlást.


kezdi 03

Következő úticélunk a Bod Péter Tanítóképző volt. Az intézmény igazgatója, Deák Magdolna végigvezetett az intézményen, megismerhettük a tanárok és diákok számos történetét. A tanítóképző külön civil szervezetként működteti a Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesületet. Kis Emese, az egyesület elnöke elmondta, hogyan ösztönzik a diákokat az egyesület tevékenységében való részvételre. Meglepetéssel hallgatuk beszámolóját, hogy az egyes feladatokhoz könnyen találnak önkénteseket, diákokat és szülőket egyaránt. Sikerült egy összetartozó, együttműködésre nyitott, rugalmas közösséget kialakítaniuk, ami meglátásunk szerint, példaértékű lehet a magyarországi szervezetek számára is.


kezdi 04

Látogatásunk kiemelt eseménye a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) partnerségben a Zöld Nap Egyesülettel szervezett kerekasztal beszélgetés volt. A rendezvényen a megjelent 10 külhoni civil szervezeti képviselő részére nyújtottunk részletes tájékoztatást a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatairól, valamint az egyéb külhoni támogatásokról. A szervezetek jelezték számunkra azon igényüket is, hogy magyarországi szervezettel együttműködésben társpályázóként részt kívánnak venni az idei NEA pályázatokban, amennyiben sikerül megfelelő partnert találniuk.


kezdi 05

A meglehetősen sűrű napunk végén, utolsó állomásként, felkerestük a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületét. Fülöp Magdolna egyesületi elnök révén betekinthettünk abba, milyen változatos programokat valósítanak meg, hogyan működnek együtt a többi helyi szervezettel, valamint milyen módon igyekeznek megőrizni magyar indentitástudatukat.

A külhoni partnereink látogatását követően a hazaúton még Tusványosra is betértünk, ahol az idei évben a Civil Központok országos hálózata is képviseltette magát. A megyei és a külhoni partnereik együttműködési kapcsolatának elősegítése érdekében a szervezetek szóróanyagait a Behelen Gábor Alapkezelő Zrt. standján is elhelyeztünk. Ezúton is köszönjük a Zala és Hajdú-Bihar megyei kollégák, valamint a Miniszterelnökség munkatársainak kitartó munkáját.  

© 2023 Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ