Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Változik a NEA pályázatok megvalósítási, elszámolási határideje

BGAVáltoznak a Nemzeti Együttműködési Alap 2019. évi és 2020. évi pályázatainak megvalósítására és elszámolására vonatkozó határidők. A 2020. november 4-én megvalósítási időszakban lévő vagy ezt követően létrejött támogatási jogviszonyokban támogatott tevékenység megvalósítási időtartama - és ezzel összefüggésben a beszámolási határideje - a vészhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik.

A pontos határidőre vonatkozóan egyenlőre nem rendelkezük információval, az Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ezzel kapcsolatban tájékoztatást fog adni az érintett szervezetek számára.  

 

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.  e-mailben tájékoztatta a szervezeteket arról, hogy számos pályázat megvalósítási időszaka kitolódik. Azon pályázatok megvalósítására áll több idő rendelkezésre, amelyek a vészhelyzet kihirdetésének napján (2020. november 4.) folyamatban voltak, ill. amelyeknél ezt követően jött létre támogatási jogviszony.

A pályázatokkal kapcsolatosan a pályázóknak nem kell módosítási kérelmet benyújtaniuk a megvalósítási időtartam vagy a beszámolási határidő hosszabbítására vonatkozóan. A pályázóknak azonban lehetőségük van arra, hogy a meghosszabbított megvalósítási időszak alatt módosítási kérelmet nyújtsanak be egyéb, a támogatott tevékenységet érintő változással kapcsolatban. Ebből következően még a Nemzeti Együttműködési Alap 2019. évi pályázatai esetében is van még lehetőség módosítási kérelmek benyújtására, melyek eredeti határideje 2020. december 15. napja volt.

© 2021 Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ